Magyar parasztbutor [antikvár]

A néprajztudomány művelői közül sokan szeretik egy nép műveltségi fokát bútorainak sokféleségével, fejlettségével mérni. Minél többfélék és minél fejlettebbek az illető nép bútorai, annál magasabb az illető nép műveltsége - hangzik a tétel. Ez a tétel azonban csak felerészben állja meg a helyét. Mindenekelőtt különbséget kell tennünk helyhez kötött és helyhez nem kötött, vagyis állandóan letelepedett és vándorló, nomadizáló népek között. E kérdés érdemi megítélésénél tudniillik ez a lényeg. Az életforma kétfélesége - tehát a letelepedettség és a nomadizálás - kétféle műveltségi fejlődést von maga után. Mások a törvényszerűségek az előbbinél és mások az utóbbinál. A letelepedett népek jobbára földművelést és ipart űznek, a nomadizáló, vándorló népek vadászattal, halászattal és pásztorkodással foglalkoznak. Az eltérő életforma és foglalkozás eltérő műveltséget von maga után. A tárgyi javak mások itt és mások ott. Hogyan fest ez a valóságiban? A letelepedett népek állandó vagy legalábbis huzamosabb időre szolgáló épületekben laknak. Lakásuk felszerelése tehát sokféle és finomabb anyagból készült lehet. A vándorló népek ezzel szemben egyhelyben csak rövidebb ideig tartózkodnak, sátorban, jurtában stb. Amikor a szükségesség megkívánja, „veszik sátorfájukat" és odébb állnak. Az ilyen vándorló lakások felszerelése nem lehet sokféle és nem lehet finomabb, helyesebben: pusztuló anyagból készült, mert egyrészt a sokféleség sok felesleges terhet jelentene a vándorlásnál, másrészt a finomabb, pusztulékony anyagból készült eszközök hamarabb tönkremennének.