A szent korona [antikvár]

Bevezető Még el sem hunyt II. József, amikor 1790 február havában a Szent Koronát a koronázási jelvényekkel a bécsi császári kincstárból ünnepélyes menetben útnak indították Budára, ahová február 21-én érkezett meg. A magyar rendi alkotmánynak hadat üzenő' II. József nem koronáztatta magát magyar királlyá. Ezáltal kerülte el a koronázási eskü letételét a rendi alkotmányra, és a birodalom átszervezésében semmi nem kötötte meg a kezét. „Iszonyú hatalom!Még ez nem volt nálunk, Hogy korona nélkül lett volna királyunk", írta Ányos Pál. A „Kalapos király" birodalmának felségjelvényeit - a magyar és a cseh királyi koronát is - bécsi palotájának kincstárába szállíttatta. 1784. április 13-án báró Balassa Ferenc koronaőr a majd kétszáz éve a pozsonyi várban őrzött jelvényeket Bécsbe vitte, ahol azokat az udvari kincstárban őrizték ezután, hiába tiltakoztak a magyar és a horvát megyék. A koronaőrséget feloszlatták. A felháborodást az elszállításkor, majd az örömünnepet a visszatéréskor a magyar korona közjogi szerepe okozta. A korona a XIII. századtól kezdve egyre fokozottabb szimbolikus jelentőséget kapott. Az Árpádház kihalása után az új, Anjou-uralkodó, I. Károly legitimitásának biztosítását az jelentette, hogy az esztergomi érsek az első magyar király, Szent István közhit szerinti koronáját tette a fejére. A XIII. század óta szentnek nevezett korona az ország tulajdona, amit az ország területén kell őrizni, és csak