Kovácsolás [antikvár]

Borítói és lapjai szórt apró foltosak. Borítói kopottak, gerince sarkain sérüléssel. Hátlapjának és utolsó lapjainak felső széle szakadozott. Tűzése a fedlapnál sérült.
Előszó A fémek forgács nélküli, képlékeny alakításának legrégibb, de eredményeiben legváltozatosabb és egyben leglátványosabb művelete a kovácsolás. Ez a művelet a tökéletes formakialakításon kívül a kovácsolt anyag minőségét is nagy mértékben javítja. A kovácsolási és sajtolási munkák ennélfogva igen elterjedtek. Fontosságukat mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a korszerű gőzmozdony 60%-a, a korszerű autó 80%-a, a korszerű repülőgép 85%-a és például a gramofon 50%-a kovácsolt és préselt alkatrészekből épül fel. A kovácsolás, mint a képlékeny alakítás egyik művelete, természetesen az alakított anyag képlékeny állapotában, tehát kellő magas hőmérsékleten történik. Kovácsolással általában minden szívós anyagok alakíthatunk. Az acélok közül az úgynevezett kovácsolható vasak azok, amelyek az ilyen alakítást a legjobban elbírálják. Ezeknek a széntartalma legfeljebb 1,7% lehet. Ezen a széntartalmon felül az acél már nem kovácsolható. Az ötvözőanyagok általában rontják a kovácsolhatóságot s az egész kovácsolási műveletet körülményesebbé teszik. Az acélon kívül sok egyéb fém és ötvözet is kovácsolható. A kovácsolás fejlődésének története valamennyi alakítási művelet közül a legmesszebb nyúlik vissza. Már az őskori mondák világában is találkozunk a kovácsok munkájával. Titokzatos regékkel vették körül őket, gyártmányaiknak sokszor csodálatos varázserőt tulajdonítottak. A történelem előtti időkből fennmaradt leletek bizonyítják, hogy a kovácsolást az ember már a bronzkorban s a vaskorban is ismerte. Segítségével fegyvereket, háztartási eszközöket, szerszámokat, dísztárgyakat készített. Kezdetben természetesen a bronz és a nemesfémek kovácsolása játszott szerepet, a vas mellőzött fém volt, márcsak azért is, mert előállítása akkoriban még sok nehézséggel járt. A kovácsolás technikája különösen keleten fejlődött ki erősen és onnan a keresztes hadjáratok idején került át Európába. A középkorban különösen a fegyverkovácsolás technikája állt magas fokon. Gondoljunk csak a híres damaszkuszi acélpengékre, amelyeket babonás külsőségek között, állítólag drótszálakból kovácsoltak egybe. Ebben az időben a kovácsolást bizonyos fokig inkább művészetnek, mint iparnak tekintették, amit meg is érthetünk, ha a bonyolult művészi veretekre, kovácsolt dísztárgyakra gondolunk. Kezdetben a kovácsolás csupán kézi szerszámokkal történt és csak a középkor elején kezdték a vízienergiával mozgatott és a gépi kalapácsok őseinek tekinthető farkas kalapácsokat segítségül venni. Ezek alkalmazása lehetővé tette az emberi izomerőt messze meghaladó kalapácssúlyok használatát, amelyek segítségével azután nagyobb darabokat is jól tudtak alakítani. A vízienergia felhasználása teszi érthetővé azt, hogy miért találjuk a régi kovácsműhelyeket erdők mélyén, sebes patakok partján. A gőzgép feltalálásáig a kovácsüzemek csak a vízienergiát hasznosították. Bramah az 1700-as évek végén szerkesztette az első vízisajtót, a mai hidraulikus prések ősét.