Magyar pásztorművészet [antikvár]

Részlet a könyvből:A pásztorélet szépségét a múlt század első évtizedeinek író- és költőnemzedéke fedezte fel. A romantika eszméinek jegyében a pásztort és életvitelét a társadalmi szabadság jelképeként ábrázolták alkotásaikban. A művészet e sajátos szimbolikájú alkotásai révén máig is meggyőző erővel közvetíti nekünk a pásztorok egykori életmódjáról szerzett ismereteit. A zúgó szélben vágtató ménes, a lovakat szakasztó tüzes szemű betyár költői leírása gyakori a kor irodalmi és képzőművészeti alkotásaiban.A művész (és a romantikától befolyásolt közgondolkodás) szívesen látta a társadalom számkivetettjeit, a rablókat, az útonálló, fosztogató betyárokat is a szabadság képviselőiként. Hírük, mondhatni jelképük eljutott Közép- és Nyugat-Európa irodalmi, művészeti köreibe is. Ezek után érthető, ha a szilaj pásztor híre - a betyárokhoz hasonlóan - nemcsak a magyar társadalom romantikát kedvelő műveltebb rétegének figyelmét vonta magára, hanem igen korán túljutott hatásainkon is. Legnagyobb nemzeti költőinket, íróinkat ihlette meg markáns figurája, sőt alkotásra késztette a hazánkba látogató, esetleg pár évig itt élő külföldi művészeket is (pl. Lenaut).