Utolsó pokoli történetek [antikvár]

Észak-Korea út a „Kommunista Mennyországba" „Hogy legyőzhessük az amerikaiak által vezetett imperializmust, nemcsak a forradalmat folytató ázsiai népeknek kell erősíteniük az egymással való szolidaritást, de erősítenie kell a szolidaritást a világ valamennyi forradalmat végrehajtó népének is. Mi a jövőben is magasra tartjuk a marxizmus-leninizmus zászlaját, az antiimperialista és Amerika-ellenes harc forradalmi zászlaját, és összefogva a szocialista országok, valamint Ázsia, Afrika, Latin-Amerika és a világ valamennyi területének forradalmi népeivel, még erőteljesebben fogunk harcolni a nagy, közös ügyünk diadaláért." Kim IrSzen, 1971. augusztus 6., Phenjan Az Úr kétezredik esztendejének nyarán elhatároztam, hogy valóra váltom életem egyik legnagyobb vágyát: eljutok a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba. Hogy miért pont ide vágytam, arra ma sem tudom a választ. Talán bizsergető izgalommal töltött el, hogy majdnem lehetetlen vízumot kapni az ázsiai országba, de mégis megpróbálom. Az is vonzott Észak-Koreában, hogy köztudottan a világ legzártabb állama. Milliók menetelnek egy-egy vezető parancsai szerint, s az emberek egyfajta feudális sorba döntve élik szürke hétköznapjaikat. Minderről persze csak a nyugati szines lapokban olvastam, hiszen arrafelé mindenféle forgatás tilos, újságírók csak külön elnöki vagy pártapparátusi engedéllyel léphetik át a világ legszigorúbban ellenőrzött határát. Eszemben sem volt tehát, hogy a tv2 riportereként keressem fel ezt a különös helyet, de hogy turistaként valaha is eljutok-e Észak-Koreába, arra magam se tudtam a választ. Azon a nyáron mindenesetre úgy döntöttem, hogy minden követ megmozgatok álmom megvalósításáért. Akkor még működött Phenjanban magyar nagykövetség, így vettem a bátorságot, és feltárcsáztam a diplomáciai képviseletet. Hosszú kísérle-