Opera Műsorkalendárium 2019-2020 [antikvár]

A136. operai szezon elé „EURÓPÁBAN AZ ATEISTA IS KERESZTÉNYl" E megállapítás még sosem állhatott operai évadkiadványok köszöntőjének címében, most mégis odakerül. Az Antall József-i mondat márpedig pontosan foglalja össze mindazt, ami a közös európai kultúra lényege volna. Amikor Keresztény Évadot hirdetünk, nem vallásos, nem ájtatos, végképp nem a más meggyőződésűt kirekesztő gondolkodás vezet, hanem az, hogy együtt értsük meg: az ókori Hellász és Róma értékei, valamint a zsidóság története és könyvei nyomán támadt az új, immár krisztusi ember, aki nemcsak kereszténnyé lett, de európaivá is a történelem folyamán. És két, vagy végső soron több ezer esztendő kincsestára védendő érték, ám ha fel se ismerjük, ha azonosítani se bírjuk, miképp is bírhatnánk, védhetnénk? És történhet bármi, az európai ember kulturális genomjából kitörölhetetlen a kereszténység talaján álló közössége más európai nemzetekkel, s mindez alapértéke kultúránknak, annak a kimagasló szellemi, művészeti teljesítménynek, amely az egész világra megtermékenyítő hatással van ma is. Eme évszázadokon áthömpölygő viszonyulás, a keresztény gyökerekből való táplálkozás és az ebből sarjadó artisztikum csúcsteljesítménye maga az opera és a balett műfaj: mindez pedig - és itt zár vissza a logika köre - tőről metszetten európai, s ezzel keresztény értékünk is. Mozart Szöfctete'sében a renegát basa megkegyelmez az őt tönkre tévő ellensége fiának, aki ráadásul szíve hölgyét is csaknem megszöktette: halálnak halálára juttatni is bőven lenne ok, végül mégis feltolul a keresztényi megbocsátás. De ugyanez a más, a szemet-szemért elv alapján álló kultúrák számára érthetetlen bűnbocsánat itatja át Az álarcosbál utolsó felvonását - és mi maradna kedvenc Diótöró'nkből, ha kivonnánk belőle a Karácsony (nálam: sic!) varázsának rejtelmes, várakozástól vibráló kulisszáit? (Szándékosan „indirekt" produkciókat említek, amelyeket nem válogattunk a szezonvégi tematikus KeresztFesztbe.) Kulturális és morális értelemben az európai ember, bár önsorsrontó módon akarhat, mégsem tud kibújni „keresztény bőréből". A kereszténység nemcsak vallás, liturgia, hanem jog, erkölcs és rend is. Az opera összművészeti műfaját 400 éve Firenzében szinte laboratóriumi körülmények között kilötybölő mindenféle művész az ókori Európa örökségének és a keresztény jelenidőnek metszetében létezett. Azóta minden, ami e műfajokban (operában, balettben) létrejött, kapcsolatot tart a kereszténységgel. Lehet, hogy ünnepli, lehet, hogy vágyná, reformálná, vitatná, tagadná, netán üldözné. Lehet kármelita Blanche, lehet Stiffelio, Tannháuser, Mefistofele vagy akár a Poppea Nérója is: az igazodási pont, a kereszt mindig ugyanaz. Semmi más nem célunk e szezonnal, mint hogy a választott tematika addicionális fényforrása révén elménkbe és szívünkbe fejgépezze, miféle szellemi, lelki kinccsel is rendelkezünk a maga sokszínűségében, s hogy az iránytű hegye nemcsak azt mutatja meg, merre a jó és a rossz, észak és dél, de közvetve azt is, merre nyugat, merre kelet. így a Jobb latornak és Klingsornalc, a „köztes állapotoknak" is szüksége van iránytűre. És lesz, aki az évad premiereken, fesztiválon és (határon) túli előadásainak, programjainak százait értetlenül nézi: hisz „normális" operaszezon ez csak, mitől volna keresztény? És e kérdésbe bújt nagy felismerés illik a kezdősor idézetére rímként csengeni, mert nehéz dolgunk tényleg nem volt ám. Péterfillér, tamáskodás, pálfordulás, júdáspénz és hegyibeszéd, no meg kanosszajárás és reflexes villámimák, a „Jézusom!", az „Úristen!" és a „Szent ég!" meg a „Szűzanyám!" Mi valamennyien most tanuljuk meg: „Valójában minden európainak minden évada keresztény." 2019. április 8. Okovács Szilveszter főigazgató Magyar Állami Operaház