Szöveg/Színház [antikvár]

PROLOGValamikor a prológ is egy személy volt. Szerepkör, drámai helyzet, monológ, amelynek szinte csak epizódja volt a rákövetkező dráma. Azután rövid bevezető lett, névtelen és informatív, azután már az sem. Legfeljebb a színmű elejére komponált utalásrendszer, amellyel mégiscsak el kell igazítani az olvasót és/vagy nézőt mindabban, ami következik.Pedig a drámában az az idő nyílik meg éppen, amely addig folyt, s amely azután nem úgy folyik tovább. És ebben a megnyíló pillanatban tárul fel úgy a világ, a viszonyok, a sors, mint egyébként nemigen. És amikor lezárul sem folyhat ugyanúgy tovább, mint azelőtt. Erre szolgál maga a műnem. Vagyis erre szolgált.Hogy most mire szolgál, vagy éppenséggel mire fog, amikor a dráma utáni" korszakba érkeztünk, arról sokféle - olykor nem kevéssé drámai - elgondolás született, csapott össze egymással és teremtett új helyzetet. Legalábbis elméletben, a posztdramatikus" színház csaknem negyedszázada megfogalmazott gondolata óta' egészen az európai drámatörténet kortárs feldolgozásáig, amely éppenséggel egymással összeegyeztethetetlennek véli a szöveget és a színházat.^ Történetileg is és jelenünkben is. Jó okkal.' Hans-Thies Lehmann: Poszt-dramatikus színház. Budapest: Balassi Kiadó, 2009.- Erika Fischer-Lichte: A dráma története. Pécs: Jelenkor, 200L