Ringató [antikvár]

ELŐSZÓ Sokáig tartotta magát a tévhit, hogy népdalaink, népzenénk előadásmódját nem lehet átmenteni az utókor számára. A dallamok gyűjtése, rendszerezése, kottákkal történő közreadása közel két évszázada folyik, de csak a 70-es évek elejétől merült fel az a lehetőség, hogy a paraszti előadás stílusát is meg lehetne tanulni. A táncházmozgalom egyik nagy eredménye, illetve sikerének egyik fontos eleme, hogy a hagyományos népzenét eredeti előadási stílusával együtt ragadta meg. Ez lehetővé teszi, hogy az a műveltség, amely a magyarság kommunikáció-történetének alapvető vonulata, ismét elfoglalja a helyét a társadalom életében. Mert bizony nagy szükség van erre. Olyan korszakban, amikor minden száj a kommunikáció fogalmán és annak számtalan lehetőségén rágódik, miközben az emberek már szinte alig beszélgetnek egymással, nagyon jól jön nekünk az az évezredes tapasztalat, amely megmutatja, hogyan lehetett ezt jól csinálni. Szerencsések vagyunk, hogy a mi nemzedékünk még beleláthatott a régi közösségek életébe, hogy volt lehetőségünk egy-egy jó énekeshez, jó zenészhez odacsapódni, és megfigyelni, ellesni a tudományukat. így kialakulhatott valamiféle kontinuitás a lezáruló, elmúló világ és a mi alakuló, új életmódunk között. A legfontosabb, legértékesebb és leghasznosíthatóbb hagyományelemekkel rakhattuk tele a bőröndünket, hogy ezt a kitáruló, szabados, ám az egyén sorsával egyáltalán nem törődő szép új világot valahogy élhetőbbé tegyük.