Beavatás a magyar észjárásba [antikvár]

Oldalsó lapélek enyhén elszíneződtek.
Kedves Olvasó az első magyar nyelvrégészeti kötetet tartja a kezében. A nyelvrégész a nyelv mélyére merül, de nem csupán a nyelvet, mint olyant kutatja, ahogy a régész sem a földet meg a vizet tanulmányozza, hanem a földben-tengerben lappangó emberi hagyatékot. Mindketten leletekkel dolgoznak. A leletek tények, ám értelmezésükhöz a nyelvrégésznek konyítania kell a nyelven kívül a néprajzhoz, történelemhez, valláshoz, mitológiához, s mindahhoz, amit a leletek megkívánnak. Szükség esetén segítségül kell hívnia ezeknek a tudományoknak a szakembereit. A régész kiássa a tárgyakat, ill. azok töredékeit, nyomait, a nyelvrégészet leleteit nem kell keresni. A szóbeszédben közszájon forognak, csak éppen valamiért elkerülte figyelmünket bizonyos szavak és kifejezések sokasága, egymáshoz való viszonya, a szerkezetekben és egyéb nyelvi elemekben megőrződött értemények, hitemlékek, szokások, világszemlélet, észjárás, - és így tovább. A nyelvrégész megtisztítja a szavakat-szólásokat a megszokás porától. Egyetlen példa a könyvben szereplő ezernyi lelet közül. Kínai és mongol régészek számos hun sírban találtak a csontváz alatt nyílhegyeket. A hunok ivadékai, az ujgurok napjainkban is belelőnek a sírba a tetem lebocsátása előtt, hogy a rossz szellemeket elriasszák. Ugyanezt tették régen a székelyek is, mi pedig máig azt mondjuk az elhunytra: lőttek neki. A nyelvrégészet nyitott tudomány, e könyv kutatásra hívja a T. Olvasót!