Caesar és bandája [antikvár]

Elárulok egy titkot: az alvilág elég uncsi hely. Itt nincsenek csaták, és hiába látom Kleót, a kedvenc egyiptomi csajomat nap mint nap, csak messziről stírölhetem, különben kikapok az utolsó feleségemtől, Calpurniától, aki szintén itt lábatlankodik. Elég gyakran be is depizek. Hát még ha az is a fülembe jut, milyen hülyeségeket meséltek ti rólunk, rómaiakról! Az égvilágon semmit sem tudtok, vagy maximum annyit, hogy „volt ott valami Caesar, egyfolytában kikaptak a galloktól, és latinul dumáltak". Ennyi. De az isten szerelmére, azt akarjátok, hogy végleg leessen a fejemről a babérkoszorú?! Tennem kell valamit. És tenni is fogok, elhatároztam. Pont ez ne sikerülne, amikor már annyi nagy tettet végrehajtottam? Meghódítottam például Galliát, utána meg Kleopátrát, én voltam a Római Birodalom imperátora (vagy ahogyan ti mondanátok, a csúcsgóré) és még egy hónapot is elneveztek rólam! Na, szóval összehívtam pár rómait, és megparancsoltam nekik (dirigálni, azt tudok!), hogy írják le a történeteiket. Persze latinul, hogy máshogy?! írótáblákat Pluto szerzett nekünk, az alvilág ura, aki totál fölpörgött, hogy végre valami értelmeset csinálunk, és legalább egy kicsit szórakozunk. A kész táblákat aztán Merkúr, az istenek követe vitte fel az élőknek. Ha most ezeket a sorokat olvasod, az azt jelenti, hogy bevált a tervem. Valaki megtalálta a cuccot és lefordította. Hálából akár áldozhatsz is az isteneknek egy ökröt, már.ha van épp kéznél. Vagy egy zacskó gumicukrot. Merthogy azon szerencsések közé tartozol, akik LEGESLEGELSŐ KÉZBŐL tudhatják meg, mizu volt annak idején Rómában. r '