Élő népballadák [antikvár]

ÚTRAVALÓ Útjára bocsátom e könyvecskét és szorongva figyelem sorsát. Vájjon megtalálja-e az útat a magyar emberek lelkéhez? Megfelel-e annak a célnak, amelyre szántam: magyar szellemet, dalt, táncot, mozgást közvetíteni a város és falu életébe? Megérezteti-e a magyar Mult és Jelen súlyos kérdéseit és csak néha derűs óráit?... Az idő majd megfelel ezekre a kérdésekre; arra is: születik-e ezek nyomán új ballada, új játékforma, megmozdul-e az alkotnivágyás a névtelen magyarban? Valamikor hiba csúszott be a magyar játékalkotásba: idegen levegő, amit idegen dal, játékforma, tánc, stb. hozott közénk. Az élményre vágyó magyar lélek nem ítélkezett elég szigorúan a betolakodott idegen kultúrforma felett. Ma ez az idegen forma mérgével beoltott művészet sokakban megbénította a magyarszellemű alkotni tudást. A ma művésze sokszor idegen műveket fogad el alapul, nem a magyart, mert a magyart meg sem érti: sajnos, ez lett idegen előtte. Az ilyen művész magyart már azért sem alkothat, mert hiányzik nála a magyar alkotás előfeltétele: a magyarságtudat. Alakjait nem tudja magyarul mozgatni, énekeltetni, mert az alkotó maga sem ismeri az érzések magyar kifejező lehetőségét. Az ősi formákat a falu őrizte napjainkig, és a ma megtalált darabkák csak sejtetik a csodálatos múltat, amelyet könnyelműen szinte pusztulni hagytunk. A ballada-szövegtöredékek is multunkat mutatják - de jelenünket is. Kibővített keretükben minden elfér, ami magyar: dal, tánc, mozgás. Mindezeket csak azért tűri meg, mert a ballada gondolata még jobban kiemelődik, meg jobban kihangsúlyozódik általuk. Segíteni akaró bizalommal adom a magyar nép vezetői kezébe ezeket a balladákat. Rendezzék, játszassák, alakítsák azokat. Az idő majd lecsiszolja róluk mindazt, ami az egyes magyar tájak igényével ellenkezik.