Általános Nyelvészeti Tanulmányok XVI. [antikvár]

Szerkesztői bevezetés Az olvasó az Általános Nyelvészeti Tanulmányoknak egy újabb tematikus kötetét tartja a kezében. Úgy gondoljuk, hogy a jelentéstannak a kötet témájául választása nem szorul különösebb indokolásra. A jelentéstannak elméleti jelentősége egyre inkább nő, egyre inkább áthatja az egész nyelvelméletet, és szorosan felzárkózik a grammatikaelmélet mellé, többé-kevésbé függetlenül attól, hogy művelője milyen iskolának vagy irányzatnak a híve. Kötetünk az ANyT szokásos felépítését követi :, tanulmányokat és ismertetéseket tartalmaz. A kötetben tíz tanulmány olvasható: nem mutatják ugyan be a hazai szemantikai kutatások teljes színképét, bizonyos mértékig azért jól tükrözik azt a gazdag változatosságot, amely e téren a hazai nyelvtudományt jellemzi. E tanulmányok közös jellemzője - foglalkozzanak bár a szó vagy a mondat, vagy akár a szöveg jelentésével -9 az újfajta megközelítési mód keresése, az a törekvés, hogy a már régebben is kutatott részletkérdések megoldását újabb szempontok alkalmazásával próbálják előbbre vinni, de hogy újabb kérdéseket is megvizsgáljanak. A szerzők módszertani és elméleti beállítottsága igen eltérő : van, aki a hagyományok alapján áll, de nem zárkózik el az újabb módszereknek ebbe való beépítésétől, van, aki a kettő ötvözésére és valamilyen új metodikának, a gazdag nyelvi anyag alapján történő elméleti általánosításnak a kialakítására törekszik, végül több tanulmány szerzője a legmodernebb kutatások és tudományelmélet alapján dolgozik. Nézetünk szerint mindez a kötet érdekességét és reprezentatív voltát csak növeli. A tíz tanulmány közül négy lexikológiai jellegű. A szinonimiával foglalkozó írás részben tudománytörténet, de a szerző számára ez a történeti áttekintés jó alap arra, hogy megpróbálja tisztázni magának a szinonimának a fogalmát; e törekvésből folyik, hogy maguknak a szinonimáknak az osztályozásában is a régebbieknél árnyaltabb álláspontot fejt ki. Érdekes kísérlet az a tanulmány, amely azt mutatja be, hogy miként alkalmazható az összetevős (komponenciális) elemzés a diakrón jelentéstani vizsgálatokban : egyrészt egy rekonstruált alapnyelvbe tartozó lexémák jelentéseinek, a protojelentéseknek a kikövetkeztetésében, másrészt a proto-jelentések és a mai, természetes nyelvi jelentések között végbement jelentésváltozások levezetésében. A szerző nem követi a hagyományos módszert, azt igyekszik bizonyítani, hogy a jelentésváltozások hiponimikus relációk