Megmaradásunkért a magyar nyelv ügyében [antikvár]

Petőfi Sándor 1845-ben írt, de ma igazán időszerű soraiban elkeseredve állapítja meg a magyarság felelősségét nemzeti értékeink eltűnéséért. Sajnos napjainkban még sokkal rosszabb a helyzet, mert az új világgyarmatosítás már tulajdonviszonyai miatt sem kedvez értékeink, nyelvünk fennmaradásának. Tehát sokkal nagyobb a veszély, hogy anyanyelvünk egyre korcsosodva kivonul a közéletből, az egyetemekről és mindinkább csak a „bennszülöttek" nyelve lesz. Minden nép megmaradásának alapfeltétele anyanyelvének megőrzése, fejlesztése. A nemzet, mely elveszíti anyanyelvét, eltűnik, amint erre a történelem számos példát kínál. A magyar nyelv jelenleg siralmas, teljesen korcs, félgyarmati nyelvvé lett. Már alig tud úgy megszólalni valaki, hogy közlendője ne legyen tele idegen szavakkal, szerkezetekkel. így egy bármiről szóló műsorban, legyen az a hang- vagy képcsatornában, percenként 6-30 idegen kifejezést hallhatunk. Ezt tetézik a magyar nyelvtől teljesen idegen hangsúly és mondatszerkezetek. Többnyire még a magyar nyelv ügyében írásban vagy szóban megfogalmazott szövegek sem képeznek kivételt. Erre pedig senki sem kényszeríti az előadókat, újságírókat, szerkesztőket. Ezentúl kiemelhetjük a hazai közgazdasági, pénzügyi, kereskedelmi, számítógépes és orvosi nyelvezet rohamos korcsulását. Mindez kimeríti az „önkéntes nyelvi gyarmat" fogalmát. Ha így haladunk tovább, beteljesedik a herderi jóslat.