Bővebb ismertető
Hazai fogorvosképzésünkben több mint egy évtizeden át külön tantárgyként szerepelt a fogpótlástani technológia és a klinikai fogpótlástan. Ennek megfelelően a tárgyak anyagát külön-külön ismertették tankönyveink, így Földvári-Huszár A fogpótlás technológiája, Molnár, majd Kemény Fogpótlástana, továbbá az ezeket kiegészítő, pótló jegyzetek, mint Prágai-Szabó Protetikai propedeutikája és Schranz-Kaán A klinikai fogpótlástani gyakorlatok vezérfonala. Az eredményesebb oktatás, a szakmai összefüggések és kapcsolatok jobb megértése céljából e két tárgy integrálódott, és ez szükségessé tesz olyan könyvet, amely a tantervhez alkalmazkodik.
E mű, amint a címe is kifejezi, bevezeti az olvasót a fogpótlástanba, részletesen tárgyalva a fogpótlások anyagaira és feldolgozásukra vonatkozó adatokat, de ismertetve a fogpótlások készítésének alapvető módszereit is. Ismeretanyagának tárgyalási sorrendje szerint elsőnek a protetikai anyagtannal, majd a protetikai anatómiával és gnatológiával, s csak ezeket követően foglalkozunk a fogpótlásokkal.