Neurológia [antikvár]

ELŐSZÓ A NEGYEDIK KIADÁSHOZ A neurológia a múlt század első évtizedeiben elvált a belgyógyászattól, jelenleg azonban az ismeretek bővülése következtében a neurológiai és belgyógyászati betegségek etiológiai, biokémiai, immunológiai és genetikai kutatása a közös alapokat élesen megvilágította. Az újból kiadott, átdolgozott tankönyvnek nem célja a szaktárgy gyakorlattól távol eső részleteinek mértéken felüli közlése. Az alapok hangsúlyozásának a magyar nyelvű tankönyvekben jó hagyományai vannak, ezeket követtem. A klinikai tapasztalatok arra utalnak, hogy a technikai és diagnosztikai rendszerek fejlődése ellenére a neurológia sikeres művelésének feltétele a topográfiai szemlélet. Az idegrendszeri kóros elváltozások helyének és eredetének meghatározását segítő propedeutika a diagnózis és a célzott terápia alapja. A neurológiai betegségek diagnózisához és kezeléséhez nélkülözhetetlen az idegrendszer szerkezetének és működésének ismerete, és a társszakmák számára is érthető orvosi szókincs. Magyarországon az orvosi fakultásokon az idegrendszer anatómiájának oktatása időben túlságosan messze van a klinikai neurológia oktatásától. A reformjavaslatok ezen a közel száz éves rendszeren nem tudtak változtatni. A hallgatók ideganatómiai tájékozottságának minden tanévben tapasztalható hiánya nagyrészt ezzel magyarázható. Ebből kiindulva ragaszkodtam ahhoz a hagyományos felfogáshoz, ami szerint a neurológia oktatását az ideganatómiai és élettani alapok ismertetésével kell kezdeni. A neurológiai fizikális és eszközös vizsgálattal, élettani és kórélettani alapokkal foglalkozó fejezetek volumene lényegében változatlan maradt, de ezen belül kiegészült az elmúlt évtized idegtudományi felismeréseivel és az újabb diagnosztikai módszerek leírásával. A könyv új kiadását két bevezetéssel bővítettem: az felső az európai és a magyar klinikai idegtudományok történetének rövid kivonata, a második a neurológiai diagnosztikában individuális következtető gondolkodás jellegzetességeinek leírása. Ugyanitt találják a téves diagnózisok okainak elemzését, amit néhány beteg kórtörténetével illusztráltam. Az elmúlt huszonöt évben a neurológia új eredményeit a betegségek eredete és gyógyítása területén nem elméleti megfontolások, hanem gyakorlati célok megvalósításának szándéka hozta létre. Példaként említem az epilepsziák diagnózisának és specifikus gyógykezelésének új módszereit, az agyi ischaemiák sikeres kezelését az akut időszakban, az intracerebralis beépített ingerlő elektródok használatát az idegrendszeri mozgásbetegségekben és a fájdalomszindrómákban, a molekuláris genetikai diagnosztika segítségét a tumorok kezelésében és az örökletes betegségek differenciáldiagnózisában. Az elmúlt 20 évben az alkalmazott fizikának és matematikának köszönhetően tökéletesedtek a képalkotó módszerek, és ezek a noninvazív diagnosztika korszakát hozták el. A fejlődés eredményeként a korábbi hagyományos (egyszerű röntgenfelvételek) és invazív módszerek (mielográfia, liquor szcintigráfia) csak speciális esetekben alkalmazhatók, vagy feleslegessé váltak. A modern radiológia új világot tárt fel, amiben a neurológusok mint felhasználók vesznek részt, és feladatuk a kigondolt kórtani elváltozások bizonyítása és magyarázata maradt. Méltó helyet talált magának a neurológiában az immunológiai diagnosztika és terápia, ami megváltoztatta számos korábbi betegség besorolását. Az elmúlt két évtizedben korábban fel nem derített és helytelenül kezelt idegrendszeri betegségeket ismertünk meg. Ide sorol-