Sebészklinikai előadások II. [antikvár]

A gerincoszlop bonctana. A gerincoszlop (columna vertebralis) mint a test támasztó oszlopa és a gerincvelő csontos tokja 33 vagy 34 különálló csontból, a csigolyákból (vertebrae) tevődik össze, amelyek rugalmas, hajlítható egységgé vannak egymással összefűzve. A rugalmasságról a szalagos-izületes egyesítés, a mozgatásról a finoman tagolt háti izomzat gondoskodik. A feszes szalagokkal egymással összekötött hét nyaki, 12 háti és 5 ágyéki csigolyát valódi csigolyáknak, a felnőttben egy csonttá összeforrt 5 keresztcsigolyát és a 4-5 csökevényes farkcsigolyát pedig álcsigolyáknak nevezzük. A csigolyák elméleti alaptypusán a csigolyák helye szerint bizonyos módosulások jöttek létre anélkül, hogy az egyes részletek eltűntek volna. A csigolya alaptypusán öt fontos részlet különböztethető meg: a) a csigolya teste (corpus), mely a csigolya elülső felét alkotja és a flbroeartilago intervertebralisok útján összeköttetésben van a fölötte és az alatta levő csigolyatesttel; b) a csigolyatest háti oldaláról hátrafelé mindkét oldalt egy-egy nyúlvány, a két csigolyaív (arcus) indul ki, amelyek hátul összetalálkozva a foramen vertebralet zárják körül. A csigolyalikak sorából tevődik össze a gerinccsatorna (canalis vertebralis). c) Az ívek gyökeréhez közel felfelé és lefelé két páros nyúlvány, az izületi nyúlványok (processus articularis) erednek, amelyek a két szomszédos csigolya hasonló nyúlványaival ízesülnek (articulatio intervertebralis). A csigolyatest, a jóval keskenyebb ív gyökere és az íznyúlványok felül és alul homorulatot határolnak (incisura superior et inferior), amely a szomszédos csigolya hasonló homorulatával minden csigolya két oldalán egy-egy nyílássá (foramen intervertebrale) zárul, d) Az ívek oldaláról egy-egy vaskos csontnyúlvány emelkedik ki oldalfelé, mint harántnyúlvány (proc. transversus), míg e) az ív hátsó pontjából a páratlan tövisnyúlvány (proc. spinosus) nyúlik hátrafelé, amelyek mindhárman izmok és szalagok tapadására szolgálnak. Ezen az alaptypuson már most a csigolyák elhelyezése szerint a következő módosulatok találhatók: a) A nyaki csigolyák (v. collares) közül a két felső a fejmozgásokhoz alkalmazkodva jelentékenyen módosul, a többi nagyjából azonos alkatú. A nyaki csigolyák teste harántul tojásdad, aránylag alacsony, felül homorú, alul domború; belőle kétoldalt a bordáknak megfelelő nyúlvány emelkedik ki, amely a tulajdonképpeni csökevényes harántnyúlvánnyal együtt alkotja e csigolyák harántnyúlványát. E nyúlvány lemezét kerek nyílás (foramen transversarium) fúrja át, a végén pedig két kis dudor (tuberculum anterius et posterius) fekszik. A vaskos ívek háromszögletes nyílást zárnak körül, amelynek két oldalán a rövid íznyúlványok fekszenek homlokirányú ízfelszíneikkel; a felső nyúlvány ízfelszíne előre lefelé, az alsóé hátra felfelé néz. A tövisnyúlvány rövid, hátul két dudorral végződik. Az epistropheus úgy módosult, hogy aránylag kicsiny testéből felfelé hatalmas nyúlvány (dens epistrophei) emelkedik ki elől és hátul egy-egy ízfelszínnel (facies articularis anterior et posterior); felső íznyúlványa előre tolódott a test oldalára, míg az alsó helyén maradt. Az atlas-nak viszont kettéoszlott a teste (massae laterales), s a két fél közt ívalakú csontgerenda (arcus anterior) maradt csak amelyen elől csontdudor (tuberculum anterius), hátul a fognyúlványt befogadó homorú ízfelszín fekszik.