Bővebb ismertető
Előszó
1966 decemberében, amikor a kaliforniai Berkeley Egyetem harmadéves diákja voltam, életemben egy különös eseménysorozat indult. Az egész egy hajnalon, három óra Msz perckor kezdődött, amikor egy éjjel-nappal nyitva tartó benzinkútnál belebotlottam Szókratészbe (nem árulta el a valódi nevét, én neveztem el, egy sugallat hatására, a görög bölcsről, és mivel tetszett neki a név, rajta maradt). Ez a véletlen találkozás, és az utána következő események teljesen megváltoztatták az életemet.
Az 1966 előtti esztendőkben elkényeztetett az élet. Szerető szüleim biztonságot nyújtó környezetben neveltek fel. Később Londonban megnyertem a tram-bulin-világbajnokságot, és beutaztam egész Európát. Mindig megbecsültek az emberek. Számos elismerésben volt részem az életben, de tartós nyugalomra, megelégedettségre sehol nem leltem.
Ma már tudom, hogy bizonyos értelemben átaludtam azokat az éveket, és csak álmodtam, hogy ébren vagyok - amíg össze nem találkoztam Szókra-tésszal, aki mentorom és barátom lett.
Azelőtt úgy éreztem, velem született jogomnál fogva jár nekem egy boldog, magas szintű, józan élet, amilyet automatikusan megkapok majd az évek során. Soha nem sejtettem, hogy egyszer meg kell majd tanulnom, hogyan kell élni - és hogy lé-
lí^».: 1 í! l -'t.p
I ¦ ¦ r.' i.
5i I . ^ tV'-i
lY'vVh'l
m
li.-h
Daniel Jay Millman (1946. február 22. - )
A békés harcos útja című könyv szerzője, világhírű tornász, író, motivációs előadó, aki több millió ember életét változtatta meg szerte a világon. 17 műve 29 nyelven jelent meg a világ minden táján.
Dan Millman és könyvei elsősorban ezoterikus, spirituális körökben, illetve olyan közösségekben örvendenek népszerűségnek, ahol a nagyszabású célok kitűzése és elérése, valamint a hasznos és értelmes élet gyakorlati megvalósítása központi témaként jelenik meg a csoport tagjainak gondolkodásában.
Az 1964-es világbajnokságon aranyat nyert trambulin-ugrásban, amelyet még ugyanebben az évben három amerikai bajnoki cím követett. Egy motorbaleset azonban félbetörte ígéretes tornász-karrierjét. A tragédiát követően a világot járva számos jóga- illetve harcművészeti irányzatot sajátított el, majd hazatérve, 1980-ban megírta első könyvét, A békés harcos útját, amely nagy sikert aratott szerte a világon. 2006-ban, Victor Salva rendezésében film is készült belőle Peaceful warrior címmel.