A békés harcos útja [antikvár]

Előszó 1966 decemberében, amikor a kaliforniai Berkeley Egyetem harmadéves diákja voltam, életemben egy különös eseménysorozat indult. Az egész egy hajnalon, három óra Msz perckor kezdődött, amikor egy éjjel-nappal nyitva tartó benzinkútnál belebotlottam Szókratészbe (nem árulta el a valódi nevét, én neveztem el, egy sugallat hatására, a görög bölcsről, és mivel tetszett neki a név, rajta maradt). Ez a véletlen találkozás, és az utána következő események teljesen megváltoztatták az életemet. Az 1966 előtti esztendőkben elkényeztetett az élet. Szerető szüleim biztonságot nyújtó környezetben neveltek fel. Később Londonban megnyertem a tram-bulin-világbajnokságot, és beutaztam egész Európát. Mindig megbecsültek az emberek. Számos elismerésben volt részem az életben, de tartós nyugalomra, megelégedettségre sehol nem leltem. Ma már tudom, hogy bizonyos értelemben átaludtam azokat az éveket, és csak álmodtam, hogy ébren vagyok - amíg össze nem találkoztam Szókra-tésszal, aki mentorom és barátom lett. Azelőtt úgy éreztem, velem született jogomnál fogva jár nekem egy boldog, magas szintű, józan élet, amilyet automatikusan megkapok majd az évek során. Soha nem sejtettem, hogy egyszer meg kell majd tanulnom, hogyan kell élni - és hogy lé- lí^».: 1 í! l -'t.p I ¦ ¦ r.' i. 5i I . ^ tV'-i lY'vVh'l m li.-h