Bővebb ismertető
A MODERN SPIRITIZMUS KIALAKULÁSA Csöngetés hangzik az előszobából. A kisiető házigazda feketeruhás nőt tessékel be. Az élénken beszélgető várakozók elhallgatnak, és elfogódott tisztelettel üdvözlik az új vendéget. Ketten most vannak itt először, ők mohó kíváncsisággal nézegetik a jövevény rövid, sima haját, fekete ruháját, különös, réveteg tekintetét. A jövevény az asztalfőre ül; a többiek sietve, látható izgalommal foglalnak helyet körülötte. A házigazda eloltja a villanyt, majd vendégei közé ül, akik mindkét kezüket az asztalra teszik. A kezek koszorújába feszületet, papírt és ceruzát helyeznek, a réveteg tekintetű nő kezeügyébe.Amint csendben ülnek az alkonyat félhomályában, egy szikár, ősz férfi érces hangján ima csendül. A temetők halottait, a túlvilág szellemeit kéri, hogy jelenjenek meg közöttük.A felhívást sejtelmes csend és fojtott izgalom követi. A várakozás feszültségében meg-megrándul egy-egy kéz az asztalon misztikus borzongás fut végig a vendégeken Az asztalfőn ülő feketeruhás nő hirtelen nagyot sóhajt, karja, válla megremeg, gyorsabban lélegzik. Mintha nem is látná már az asztalt és a körülötte ülőket, szeme egyre révetegebben mered a semmibe. Most összerázkódik, majd rekedt, suttogó hangon se-3