Jézus és a felébredés [antikvár]

ELŐSZÓ 2008-ban jelent meg The Wisdom Jesus (A bölcsesség Jézusa) című könyvem. Ebben kifejtem, mit nevezek a „ráismerés energiájának", ami elejétől a végéig mind a négy evangélium központi témája. „Kinek mondasz engem?" - teszi fel a kérdést Jézus közvetett és közvetien formában, és a tér nyomban kettéoszlik azokra, akik „értik" őt, és azokra, akik nem. A ráismerés drámája hamar elkezdődik: először a Tibériás-tó környékén tanítványai megszólításával, majd folytatódik Jézus földi életének utolsó pillanatáig, amikor a kereszten két politikai bűnöző között függ. Egyikük azonnal felismeri Jézus isteni mivoltát, a másik konok vakságot tanúsít. A Jézus-kutatók — akik végeláthatatian sorokban tűntek elő az évszázadok folyamán - hagyományosan rámutatnak arra, hogy akik „befogadják" Jézust, azok szükségszerűen a szegények és az elnyomottak, vagyis akiknek nincs mit veszíteniük. Fenyegetést pedig szükségszerűen inkább azok látnak benne, akik rangot viselnek: a farizeusok, a papok, a vallási és poUtikai intézmények képviselői, illetve a vagyonosak. Csakhogy ez nem egyszerűen gazdasági helyzet kérdése, ahogy azt a hagyományos biblia-kutatók gyakran állítják. Sokkal inkább arról van szó, amit a kortárs spiritualitás ozonosu/ósnak nevez. Akik komoly erőfeszítéssel építették fel a szerepüket, az ideológiájukat vagy önmaguk fontosságát - más szóval, akik számára a végkifejlet veszélyt jelenthet az egóra -, azok nem látják őt. Ezzel szemben az azonosulás-, vagy identitásmentes emberek, akik belsőleg és külsőleg is kellőképpen szabadok ahhoz, hogy a valódi kezdő elme