Megbékélés [antikvár]

Bevezetés A belső gyermek Mindannyiunkban él egy fiatal, szenvedő gyermek. Gyermekként mind átéltünk nehéz időszakokat, sokan pedig traumát is elszenvedtünk. Ezeket a fájdalmas időket gyakran igyekszünk elfeledni, hogy megvédjük magunkat a jövőbeli szenvedésektől. Valahányszor kapcsolatba kerülünk a szenvedés élményével, úgy érezzük, nem bírjuk el, ezért a tudattalan elménk mélyére száműzzük az érzéseinket és az emlékeinket. Megeshet, hogy sok évtizede nem merünk szembenézni ezzel a gyermekkel. Ám az, hogy figyelmen kívül hagytuk a gyermeket, még nem jelenti azt, hogy nincsen ott. A sebzett gyermek mindig ott van, és próbálja megszerezni a figyelmünket. Azt mondja: „Itt vagyok. Itt vagyok. Nem tudsz megszabadulni tőlem. Nem menekülhetsz el előlem." Ugy akarunk véget vetni a szenvedésünknek, hogy mélyen eltemetjük magunkban ezt a gyermeket, és a lehető legtávolabb tartjuk magunkat tőle. De az elmenekülés nem vet véget a szenvedésünknek, inkább elnyújtja azt. A sebzett gyermek törődést és szeretetet kér, de mi pont az ellenkezőjét tesszük. Elfutunk, mert félünk a szenvedéstől. Nyomasztó a bennünk lévő hatalmas fájdalom és félelem. Akkor sem térünk haza önmagunkhoz, amikor lenne rá időnk. Folyamato-