A perspektíva észlelése [antikvár]

A rajztanítás általános elvi kérdéseit hazánkban ma már nagy vonalakban tisztázottnak tekinthetjük. Van azonban még számos - nem jelentéktelen - elvi, elméleti és gyakorlati részletprobléma, amely megoldásra vár. E munkában az alsó és közép fokú, általános jellegű természet utáni rajz tanításának néhány időszerű kérdését tárgyaljuk. Nem foglalkozunk a rajztanítás valamennyi elvi kérdésével, sőt még a természet utáni rajz munkakeretének valamennyi problémájával sem. Azok a kérdések azonban, melyeknek a taglalására vállalkozunk - megítélésem szerint - a rajztanítás központi problémáinak egyik legjelentősebb részlegét képezik. Feltevésekből indulunk ki. Feltevéseinket kísérleti úton igazoljuk, vagy vetjük el. Kísérleteink eredményeiből pedig (konkrét vagy általánosított formában) következtetéseket vonunk le a gyakorlat számára. Az újkori tudományok történetében egyik legszebb példáját annak, miképpen közelíthető meg a ,,lelki", a pszichikai jelenségek valamelyik felderítetlen területe a tudományos kutatás objektív módszerével, I. P. Pavlov, a Nobel-díjas orosz fiziológus kutatásai mutatták. „Az elmúlt század végén a biológiában kirajzolódott, most pedig már teljesen megerősödött egy új és rendkívül fontos áramlat - mondja Pavlov egyik előadásában. - Ez az irány az állatok összes magasabbrendű életmegnyilvánulásait, egész viselkedésüket szigorúan objektív szempontból veti alá tanulmányozásnak, elemzésnek. Vagyis nem tesz mást, mint összehasonlítja az állatot, a külvilág: világ felől minden pillanatban érő ingereket a látható választevékenységgel, reakcióval és keresi e kölcsönös kapcsolat törvényeit. így tehát a kutatás a természettudományos determinizmus talajára állt, és véglegesen félredobott minden arra irányuló kísérletet, hogy fantasztikus és hiábavaló találgatásokba bocsátkozzék az állat belső állapotára, cselekedeteinek.