Az óvodai bábjáték [antikvár]

I. A BÁBJÁTÉK ÉS ALKALMAZÁSÁNAK LEHETŐSÉGEI A BÁBJÁTÉK A bábjáték a színházművészetnek, a színjátszásnak sajátos ága. A köztudat ma elsősorban gyermekeknek szóló művészeti ágként ismeri, a bábszínházak lelkes nézői a gyermekek. A gyermekek maguk is szívesen játszanak e színpadon, őszintén és természetesen mozognak saját világukban, e ,játékban", ellentétben a néhai iskolai „színdarabokkal" az anyókák, a festett bajuszú bácsik szerepeiben. A bábjáték felnőtteknek szóló előadásai a színházi élmények egyik érdekes, sajátos színfoltját jelentik. Eredetileg, - ameddig követni lehet az emberiség művelődéstörténetét, - nem a gyermekekhez szólt a bábjáték, hanem mindenkihez, mint minden közösség teremtette művészet, népművészet. Tartalma, megjelenítésének formái és eszközei minden korban összefüggött az adott társadalom kulturális fejlettségével, hitvilágával, erkölcsi és társadalmi törekvéseivel: mint minden művészi alkotás a bábművészet is tükrözi korát. BÁBSZÍNHÁZ- ÉLÖSZINHÁZ A bábszínház nem az élőszínház kicsinyített mása, vagy annak valamilyen pótléka. A bábjáték öntörvényű művészeti ág sajátos kifejezési eszközökkel. Lényeges eleme, és sajátosságának forrása az, hogy élő embert annak jele, jelképe fejezi és e jelkép olykor nem is emberfigura e színpadon. „A bábjáték az alkotó embernek az a tevékenysége, amellyel valamely, a maga hasonlatosságára formált élettelen tárgynak megmozgatás és cselekedtetés által életillúziót ad, hogy így fejezze ki sajátmagának a külvilághoz való viszonyát, illetve annak birtokbavételére vonatkozó vágyát."* A bábfigura olyan különleges hatások elérésére képes, amilyent az élőszínház aligha nyújthat: a szereplők és a színpadi környezet egyneműségében a tárgyak, a díszletek is „életre kelhetnek", a mozgató színész hangjával és játékával. A bábszínpadnak az ülúziót teremtő világban a fizikai és időbeli korlátok éppúgy eltűnnek, mint a mesékben. Ezért a bábszínpadon a varázslatos, a mesei jelenségek, a fizikai lehetetlenségek, a csodás elemek otthonosak. A néző illúzióját nem zavaija olyan kísérő gondolat, hog>' pl. az élő színész hol néz ki a mackó maszkjából? A bábmackó kérdésére, hogy „merre ment a farkas, gyerekek" minden gyermek mutatja az irányt, mert a bábmackó „látja" azt. Az élöszinpadra írott müvek általában nem alkalmasak a bábszínpadra. Ott a hosszú monológok emlékezetes élményt nyújthatnak: a színész mimikája, gesztusai, egyéni játéka teszi azzá. A báb a gondolatnak, az érzelmeknek, a lelki folyamatoknak ilyen árnyalt visszaadására képtelen, bábszínpadon a darab cselekménye, a történés és a színpad egésze kelti a nézőben a belső, dinamikus állapotot, a mű átélését. A bábdarabok szereplői nem árnyalt jellemek, a mesék tipikus hősei a bábszínpadi jellemábrázolás mintái. A nem mesetémák szereplői is csak néhány tulajdonsággal Szilagyi Dezső: Korunk bábművcszete. Zene és bábszinpiicl. Zeneműkiadó. Budapest, 1971. J 3. old.