Bővebb ismertető
SZABÓ MÁRTON
PARÁZS A HAMU ALATT
Parázs a hamu alatt. A cserkészek jól tudják, mit jelent a kifejezés. A tábortüzek után a hamuban megbúvó izzó fadarabok ezek, melyek gondos, aprólékos oltás után is elö-előbukkannak. Hiába kíséreljük meg különböző technikákkal a tűz eloltását, öntünk rá vizet, szórunk rá földet, vagy tapossuk bőszen a bakancsunkkal, a makacs és kitartó izzás a hamu megannyi átforgatása után is megmarad. De másképp is igaz ez, mert milyen jó, amikor az épp elalvó, vagy már kihúnyni látszó őrtüzet könnyedén újra lángra tudjuk lobbantam.
A második cserkésztörvény szerint „a cserkész híven teljesíti kötelességeit, melyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik". Nem egyszerű feladat megérteni ezen kötelességeinket, és tökéletesen teljesíteni talán egy egész hitvalló életút során sem lehetséges. Éppen ezért az Úton járás nehézségei közepette, súlyos kérdéseinkre választ keresve iránytűként szolgálhat mindaz, amiről az illegális i^úsági közösségek vezetőinek, szervezőinek lankadatlan fáradozása, bátor áldozatvállalása tanúskodik. Hogy mi is volt ez? Talán az, hogy Istentől rendelt feladatunk van, és feladatunkat mindig ott, abban a helyzetben és abban az időben kell teljesítenünk, ahova éppen helyeztettünk. Az „illegális i^úsági munkát" végzők nem akartak hősök lenni, nem akartak mártírokká válni. Bátor, szorgalmas, kitartó munkát végeztek szerető szívvel, kötelességtudó értelmemmel és mély, belső elhívással. Hittek, tettek és imádkoztak azért, amiért a cserkészet alapítója, Lord Baden Powell of Gilwell (cserkésznevén: Bi-Pi) is, hogy világunkban, közösségeinkben a jóakarat és a béke munkálkodjon.
Az „illegális i^úsági munkát" végzők olyan politikai rendszerben, olyan körülmények között töltötték be hivatásukat, teljesítették
kötelességeiket, amikor nem lehettek azok, amik tehetségük, rátermettségük, hitük és elhívásuk szerint lehettek volna. Eltanácsolt tanárok, kirúgott egyetemisták, száműzött és üldözött papok, tömlöcbe vetett hitvallók, tönkretett és megfélemlített családok, szétbomlasztott közösségek, kényszermunkatáborba hurcolt elhívottak, kivégzett mártírok voltak.
Köszönettel és hálával tartozunk nekik, az őrállóknak, a bátor, kötelességeiket híven teljesítő cserkésztestvéreinknek, akik a diktatúra rémisztő és lélekpusztító, hazug és meghason-lásra kényszerítő valóságában megtartották és továbbadták a fiatal nemzedék számára hitünk értékrendjét és évezredes igazságát.
A szabad világban felnövekedett generáció számára nagy kincs és ajándék, hogy egy százéves múltra visszatekintő, a fiatalság jellemnevelésével foglalkozó mozgalom aktív és tevékeny tagjai lehetünk. Nagy kincs és ajándék az is, hogy mi szabadon, üldöztetés és vegzálás nélkül szervezhetünk és vezethetünk hitünknek és értékrendünknek megfelelő közösségeket.
Széchényi István szavaival élve „Tiszteld a múltat, hogy érthesd a jelent, és munkálkodhass a jövőn."
Reméljük, hogy az ebben a kötetben felvillantott események tovább buzdítják és lelkesítik a mai nemzedékeket hűségre és állhatatosságra, megértve mindazt, hogy Sík Sándor szavaival élve, minden időben a „Vezeték várai" biztosítják a megtartó és éltető Üzenetet. Indítson cselekvésre és erősítsen a cél, hogy a magyar cserkészet 100 év múlva is hagyományaihoz és értékrendjéhez ragaszkodva végezhesse jellemnevelő feladatát.
Köszönjük az 1956-os Emlékbizottság támogatását, mely lehetővé tette a közös emlékezet formába öntését. Köszönjük a kutatásban