A tanulás szabadsága a 80-as években [antikvár]

ELOSZO Tanuljunk szabadon szabad emberré válni Ez a könyv nem egyszerűen csak "egy könyv" a számomra, sokkal inkább "a könyv": az a könyv, amelynek eredetijét olvasva néhány évvel ezelőtt rádöbbentem arra, hogy valami alapvetően rossz "általában" a mai iskolai gyakorlatban, és amitől egyszersmind az az erős kényszerítő érzésem támadt, hogy szerény képességeimmel és lehetőségeimmel valamint nekem is tennem kell a jobbítás érdekében. Mit tartottam "rossz"-nak? Mindenekelőtt azt, hogy a tanárok modern Sziszifuszként rendkivűli erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a tanulók fejét egyre több ismerettl tömjék tele, s azok komolyan egyre kevesebbet sajátitanak el belőle, s azt a "keveset" is gyorsan elfelejtik. Ugyanakkor nem jut idő arra, hogy a tanárok a gyerekek személyiségkifejlö-désével törődjenek. Az iskolákban a tananyag központibb szerepet tölt be, mint a gyerek - akiért lennie kellene. De központlDb szerepe van a tanárnak is: ű minden titkok tudója, 5 kérdez, ő dönti el helyes-e a válasz, ő értékel stb. Mintha feje tetejére lenne állitva minden. Dehát szinte mindig is igy volt ez ! És akkor jön Carl Rogers és ilyeneket ír: Az iskola igenis az izgalmas és értelmes tanulás szin-helyévé válhat. Olyan hely lehet, ahol kölcsönösen tanul egymástól tanár és diák. Csak éppen vállalnunk kell azt a kockázatot, hogy levessük a "tanári maszk"-ot és saját magunk legyünk. Es megvalósult példákat hoz általános iskolákból, közéDiskoiákból, egyetemekről.