Bővebb ismertető
BEVEZETES
Nagy örömmel tölt el, hogy a hálaadás témájában írhatok, ugyanis úgy gondolom, hogy a hálateli szívnek nagyobb ereje van, mint azt gondolnánk. Isten Igéje tele van a hálaadásról szóló utasításokkal és az erre való emlékeztetőkkel, így nyilvánvaló, hogy ez rendkívül fontos. A hála és hálaadás szavak körülbelül száz igeversben jelennek meg a Bibliában, és hetvenhárom alkalommal szólít fel minket az Ige a hálaadásra. Meggyőződésem, hogy amit a Szent Szellem több mint száz alkalommal megismétel, az nagyon fontos mindenki életére nézve.
Nagyon fontos, hogy hálával teljes legyen a szívünk, és ki tudjuk fejezni a hálánkat Isten és az életünkben levő emberek felé, akik a segítségünkre vannak, bátorítanak bennünket, vagy éppen megtesznek valamit a kedvünkért. A Zsoltárok 100:4 azt mondja: „Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!" (Más fordításban: „Legyetek hálásak, és mondjátok is ki!") Azért tetszik ez az igevers, mert arra emlékezetet, hogy mások nem fognak tudni olvasni a gondolataimban. Ahhoz, hogy érezzék, hogy hálás vagyok értük és értékelem őket, ki kell fejeznem a feléjük érzett hálámat.
Joyce 1943-ban született, június 4-én, St. Louis Missouri- ban.
Elhívását 1976-ban kapta Istentől, aki (elmondása szerint) nevén hívta őt. Ebben az időben helyi Biblia tanító volt, majd 1980-ban segédpásztor lett St. Louis Missouri- ban. 1981-ben felkent pásztor lett, és 1985-ben megkezdte programját mely címe „Life in the World” volt. Ezek után szépen növekedett; először város majd állam, később ország s napjainkra már világszerte közvetítik televíziós programját, rádiók sugározzák tanításait és magazinja majdnem mindenhol megkapható. A program új nevet kapott; „Enjoying Everyday Life”
Mára már négy felnőtt gyermek anyja, és tíz unoka nagymamája. Több mint 90 könyv szerzője és egy tüdőrák túlélője. Férjével St. Louis, Missouri- ban telepedtek le, azonban Tv programján keresztül tömegeket tanít, és pásztorol.