Bölcsek, balgák, bolondok [antikvár]

Borítói kissé kopottasak.
„Laingnek tanítványa, munkatársa, inasa voltam 1974-től 1989-es haláláig. Kapcsolatunk változott az idők során: előbb a páciense voltam, aztán a tanítványa, kollégája, végül a barátja lettem. Ó bátorított arra, hogy verekedjek az igazságért, hogy "szkeptikosszá”, kételkedő nyomozóvá váljak; ő tett keresővé, aki nem éri be a kész válaszokkal és tovább keres. Pascal nyomán ő is rájött, hogy szeretnénk ugyan valami szilárd, végső, megingathatatlan támpontot, mégis jobb ellenállnunk a biztonság- és bizonyosságkeresés kísértésének. Ebben az utolsó könyvében Laing többször is fölteszi a kérdést, amit a legtöbb pszichiáter szerint nem szükséges kimondani: mit tegyen az ember, ha nem tudja mit tegyen? Laing kerüli a dogmát, s tudja, hogy milyen sokat nem tud. Úgy is olvashatjuk ezt a könyvet, mint egy pszichiáter esettanulmányát."