Rózsa a széfben [antikvár]

Mindannyian tudjuk, az élet szép, csak erről oly gyakran és könnyedén megfeledkezünk. Mert szűkmarkú a főnök, undok a pénztárosnő, gorombák az emberek a villamoson, rossz jegyet kapott a gyerek az iskolában. Minden nap adódik valami ürügy a bosszankodásra, a panaszra, és ha nem vigyázunk, előbb-utóbb magunk is savanyúak és mogorvák leszünk. De szerencsére él köztünk egy „hivatásos kíváncsi”, egy állandó optimizmust sugárzó energiaforrás, aki nem szűnő érdeklődéssel jár-kel a világban, mindenre figyel, legfőképpen arra, hogy ne veszítsük el a nyitottságunkat és a jó kedvünket. V. Kulcsár Ildikó ebben a könyvében sem festi szebbnek a valóságot, mint amilyen, csak segít abban, hogy tudjunk örülni a szép pillanatoknak, és mankót ad ahhoz, hogy képesek legyünk megvívni a hétköznapok harcait. Ahogy a Rózsa a széfben című – immár hatodik – könyve bevezetőjében írja: „Ez a mankó lehet egy korty derű is. Nem gondolok én harsány, oktalan röhögésre – erre tényleg nincs okunk –, csak egy parányi életszeretetre.”