Szexuál-lélektani elmélkedések [antikvár]

Füst Milán legutolsó, mindeddig kiadatlan művét adjuk most közre, mely egyszerre jellemző a fiatal és érett alkotó személyiségére, friss szellemiségére, szenvedélyes, nemesen egyszerű stílusára. A lendületes esszét ugyanis az író a hatvanas évek elején írta, de valójában ifjúkori gondolatait, érzéseit fogalmazta benne újra. "Ötvennégy éve foglalkozom szexuális pszichológiával, s e hosszú idő alatt sokan fordultak hozzám bajaikban tanácsomért, de úgy is mondhatnám, hogy orvoslatért. S tapasztalataimból nagy feljegyzéseim származtak, ezek azonban az ostrom okozta pusztulásban naplómmal együtt elvesztek. Én azonban e lélektani dokumentumaim elvesztését már nem is fájlalom, mert meggondoltam a dolgot: nincs szükségem sok ezer esetre ahhoz, hogy amit több mint fél évszázad alatt tapasztaltam, megtanultam, hogy ezt még garmadával bizonyítsam is. Megmondom, amit tudok, s aki állításaim helyességéről meg akar győződni, az majd legyen szíves gondolkodni, elmélyedni abban, amit állítok: magam én az igazságszeretet netovábbja igyekeztem lenni, mikor mondanivalóimat végleg megfogalmaztam... - írta művéről a szerző. A kis könyv lélektanilag rendkívül árnyaltan, nagy művészi érzékenységgel tárgyalja a szerelem, a nemiség kérdéseit. Kíméletlen - még a modern korban is szokatlan - őszinteséggel számol be a legkényesebb testi és lelki problémákról, az önkielégítésről, a prostitúcióról, a szexuális örömszerzés módjairól, az egészen fiatalok és az öregek nemi ingereinek levezetéséről. A gondolkodás tisztessége, a "semmi sem idegen tőlem, ami emberi" mélyen megélt érzése, a megfogalmazás szépsége, szuggesztivitása jellemzi az egész írást, mely a pszichiáterek véleménye szerint ma sem korszerűtlen vagy szakszerűtlen. Mégis legfőbb vonzóereje éppen az, hogy nem szakember, író vall benne a létezés nagy misztériumáról.