A világtörténelem anekdotakincse [antikvár]

Az anekdota a világ legtitokzatosabb irodalmi műfaja. Váratlanul, meglepetésszerűen, akkor és ott bukkan föl, amikor és ahol nem is számítasz rá. Elmerülsz ókori filozófiai bölcsességekben, mondjuk Arisztotelész Nikomakhoszi etikájában és fölkacagsz, mert a komor gondolatok közül kipattan egy mulatságos anekdota. Tanulmányozod Ciceró szónoklatait, Josephus Flavius történeti művét, idősb Plinius természeti enciklopédiáját, Sececa episztoláit, Tacitus Annaleseit, és minduntalan elbűvölő anekdotába ütközöl. A középkorvég és az újkorkezdet reneszánsz irodalma, de már Boccaccio is megannyi buja, sikamlós anekdota. Már-már azt hiszed, az anekdota az ókor filozófiája humorban pácolva vagy a reneszánsz pikáns mulatozása, amikor Európa legnagyobb prédikátorának, Temesvári Pelbártnak a szentbeszédeiben anekdotákat találsz. Némi utánjárás után megtudhatod, hogy a középkor legaszketikusabb életű papjai alkalmazták az anekdotát. Temesvári azt is megmondta, miért sző tanító beszédeibe mulatságos történeteket. Azért, hogy aluszékony hallgatóit fölfrissítse, fölébressze. És ezt tette minden középkori katolikus lelkipásztor. Még neve is volt a "szent életű" anekdotának: risus paschalis, vagyis Krisztus föltámadásának örömére papjuk megnevettette a húsvéti sokadalmat. De anekdotákat is másoltak árnyas, csöndes középkori kolostorok hűvös celláiban kegyes apácák, nevezetesen Ráskai Lea nővér a Nyulak szigetén, Árpád-házi Szent Margit kolostorában. Titokzatosságának ugyancsak oka, hogy szakadatlanul és észrevétlenül vándorol, bolyong, mint a legendabéli Ahasvérus vagy van Staaten holland hajóskapitány. Korban és térben egymástól reménytelenül messze bukkan elő merőben más és más alakban. Vegyük példaként mindannyiunk kedvencének, Karinthy Frigyesnek rövid, csattanóra kihegyezett humoreszkjét. Nevezetesen a svábbogarat irtó porról. Amely ugyebár arról szól, hogy a vándorárus méregpora csak akkor öl, ha megfogjuk a svábbogarat, kinyitjuk a száját, és beletöltjük a port. És mindenütt azt kérdi a becsapott vásárló, ha már megfogtuk, minek a por? Agyon is lehet ütni! És a válasz: Agyonütni? Az is jó. Az olasz anekdotában, a becsapott firenzeiek a csalót kívánják agyonütni. Van amikor bolha, van amikor poloska helyettesíti a svábbogarat, attól függően, hogy kis-ázsia török, Shakespeare korabeli angol vagy Balzac-anekdota éppen. Persze Karinthy változata előfordul Janus Pannonius barátjának faceitái között, a Lőcsei Kalendáriumban a tizenkilencedik század elején, vagy éppenséggel az Üstökösben, 1872-ben. A múlt végtelen homályába vész eredete is. Mondhatjuk, hogy a legősibb és egyben a legvirgoncabb, legifjabb műfaj. Kezdetben vala az ősi, szakrális sámánvarázslat, a gonosz szellem elűzése mindenféle szatirikus és ijesztő álarcokkal, táncokkal, jelenetekkel és történetekkel, amelyekből tanmesék, míg a tanmesékből humoros anekdoták tömörödtek. A szent intelemből profán, olykor ledér tartalmat nyertek, bölcsességet is, okosodni valót is az arra rászorulónak, vagyis az emberiségnek. És az anekdota tovább sűrűsödött aforizmává, szellemes szólásmondássá, közmondássá. Viccé is néha. Minden közmondás anekdota volt eredetileg. Az anekdota legkedveltebb változata személyhez kötődik, világhírű vagy kevéssé ismert személy jelleméről, ügyességéről, bölcsességéről vagy éppen kudarcáról szól. És mint ábrázoló forma előfordul regényben, színpadon, de még filmen is. Néha álruhában. Rá sem ismerünk, észre sem vesszük, hogy a filmgeg voltaképpen elfajzott anekdota. Típusai, változatai megszámlálhatatlanok. Ezért megunhatatlan műfaj. Szigorú szabályok szerint él, és beskatulyázni mégsem hagyja magát. Becslések szerint nyolcvan-százhúszezer anekdota bolyong a nagyvilágban. Ezért nem okozott különösebb nehézséget, hogy a talán ismertek mellett rengeteg újat is beválogassak gyűjteményembe. És olyat is, ami itt van leírva először. És abban sem lesz semmi meglepő, ha a kedves olvasó öt-tíz-húsz év múlva külföldi utazásai során rájuk talál majd, mint "eredeti" holland, török vagy német anekdotára. Mert az anekdotát nem köti vízumkényszer. /Szalay Károly/