Bővebb ismertető
A könyvtest enyhén eldeformálódott. Középső lapéle halványan elszíneződött. Előzéklapján ajándékozási bejegyzés található.
Mostani antológiánk, mely reményeink szerint hamarost helyére, az olvasók kezébe kerül, szakítani látszik legutóbbi szépirodalmi kollekciónk vezérgondolatával, a tematikussággal, másrészt e gyűjteményben lehetőség nyílik szerzőinknek műve megírása, megjelentetése indokolására, természetesen nem kötelező jelleggel, ahogy majd a szövegekből kitetszik, aki akart indokolt, aki nem akart nem indokolt. Pár gondolat a címről, közhely tudom, de való, hogy e földi élet zarándoklat, akár az idő országútján is. De a létbe? Hisz már a létben vagyunk az által, hogy létezünk, nemde? Igen ám, csakhogy a puszta, felébredetlen létezésből (akár vegetációs, ösztöni vagy értelmi) el kell jutnunk az önmagában való Léthez, ebben a felfelé-befelé haladásunkban, mondjuk ki zarándoklatban a vándorbot a kezünkben a művészet, az irodalom.