Bővebb ismertető
"Erdély a ballada földje. A balladának prózai testvére a novella. Ez a magyarázata annak, hogy az erdélyi írók igazi műfaja, ebben tudják tehetségük legjavát kinyilatkoztatni" -írta Benedek Marcell 1946-ban megjelent novelláskönyvének előszavában, s azóta nemigen lehetséges ezt a tömör, lényegre törő megállapítást mellőzni, mikor a hazai magyar novellisztika múltjáról, jelenéről beszélünk. A kritikus pedig már 1926-ban úgy látta, hogy "... egyelőre a próza a nagyobb ígéret, a vakmerőbb aspirációjú művészek itt helyezkednek el s az erdélyi irodalom a prózában messzebb jutott a külön erdélyi szellem revelálásában, mint a líra". (Nem kétséges: prózáról szólván, elsősorban a novellára gondolt; félreérthetetlenül kiviláglik ez terjedelmes tanulmánya egészének összefüggéseiből.)
A köztudatban - mégis - az a vélemény alakult ki s vert mélyebb gyökereket, talán az iskolai leckék nyomán, hogy főként a kezdetek idején a vers volt irodalmunkban a hangadó kifejezési forma; hogy a két világháború között leginkább Reményik Sándor, Aprily Lajos és Tompa László lírájában nyert igazán erőteljes, messzehangzó művészi megfogalmazást a kisebbségi sorsban élő romániai magyarság életérzése, helyzettudata, sorsélménye...