Bővebb ismertető
Ajándékozási névbejegyzéssel.
Legújabb antológiánk már a tizenötödik 1995 óta. Gazdasági válság közepette, úgy vélem, ez önmagában jelentős eredmény, hiszen azt mutatja: nem kevés ember számára értéket jelent ma is a kultúra, az irodalom, a képzőművészet; életüket az alkotás jellemzi kisebb, de inkább jelentősebb mértékben. És ez nagyon jó! A kötet 136 szerző egy vagy több művét tartalmazza. Néhány régebbi szerzőnktől örökre el kellett búcsúznunk fájdalommal, bár emlékük velünk él (B. Szalay Ildikó, Vandulek Zsóka)... Néhány szerző a korábbi időkből már ismerősünk, és találkozunk (számunkra) új nevekkel. (Összetételük nem változott jelentősebben a múlt évihez képest.) Téma is, stílus is, műfaj is szerteágazó; az antológia szellemisége azonban megmaradt, színvonala sem csökkent. A versek, prózák mellett számos grafika, festmény, fotó gazdagítja idei antológiánkat is. A szerzőket fényképük és életrajzuk legfontosabb, irodalmi vonatkozású mozzanatai mutatják be a kötet lezárásaként.