Régi magyar elbeszélők I-II. [antikvár]

A magyar novellairodalom nem sokkal idősebb száz évesnél. Amit ezen a téren a XIX. század húszas éveiig látunk, csupa fordítás, átdolgozás, legjobb esetben utánzás, még Kármán József Fanni-ja ez a rendkívül finom stílusú és hangulatos lélekrajzú novella is az. Első eredeti novellánk, mely már igazi magyar életet rajzolt, Fáy András «eredeti tréfája» volt A különös testamentom (1818). Ebben s többi elbeszéléseiben a régi magyar patriarchális nemesi világról festett kedves képeket. Érzelgésük és hosszadalmasságuk jóízű humorral párosul. Stílusuk még nehézkes, de egyéni és magyaros. Fáyt kell tehát úttörőnek tekintenünk, de novellairodalmunk igazi megalapítója mégis Kisfaludy Károly volt Aurórájában 1823-tól kezdve megjelent víg elbeszéléseivel, melyekben jókedv és lelki derű uralkodik. Komikus alakjait kacagtató jelenetek során hajszolja végig mint vígjátékaiban. Lazán összefűzött vígjátéki jelenetek sorozatából álló történeteit a Fáyénál könnyedebb, természetesebb stílusban írta meg s egyesekben magyar életet és alakokat rajzolt. Fáy és különösen az ő víg novellái, melyek nem mentek a német almanachnovellák hatásától, rendkívül nagy tetszést keltettek korukban és számos követőre találtak. így indult meg novellairodalmunk s ezért nevezzük Kisfaludyt megalapítójának. Az utánzatokban a mester üde alakjai lassanként sablonokká merevedtek s az egész irány, mely főként 1830 és 1840 közt virágzott, elavult és ósdivá lett...