Íme, az ember [antikvár]

I. Az ember, ha európai Európa A természetföldrajz számára nem is létezik. A térképen Eurázsiát látunk, ennek Európa csak nagy nyugati félszigete, melyet nem határol el éles természeti vonal Ázsiától, jellemző, hogy néha a Don folyónál, máskor a Volgánál vonták meg a két kontinens határát, a de volt idő, amikor Szíria tengerpartját is Európához számították görög és keresztény múltja-jelene miatt. A mai határvonal -az Ural hegység, ami persze nem elégséges, délkeleten további határvonalakat kell keresni - éppúgy önkényes, emberi megállapodás eredménye, mint a korábbiak. Európa létezése, különállása mégis teljesen nyilvánvaló. Csakhogy ez történeti és kulturális különállás, nem tengerek határolják, mint Amerikát vagy Ausztráliát, hanem mentalitások, művelődéstörténeti korok és irányok, intézmények. Spengler szerint az olajfestmény és a szimfonikus zene az, ami jellegzetesen európai. Mások a jogszerűség és a racionalitás másutt nem ismert mértékében látják Európa lényegét. Miért maradhatott független Luxemburg, San Marino évszázadokon át, hiszen oly kicsik? Miért nem foglalták el őket a hatalmas szomszédok? Európa ugyan végigháborúzta történetét (akár a többi kontinens) és háborúi között rettenetesen véresek, borzalmasak is akadtak, de valahogy mégis: Európában a legtermészetesebb a másik, a kicsi, a gyenge tudomásul vétele, létezésének méltányolása, elfogadása. Európa további jellemzője a mozaikszerű sokszínűség, a színes paletta. Vén Európa, énekli a dal. Egyiptom, Kína vénebb. Vajon fennmarad-e, meddig marad fönn kontinensünk olyannak, amilyennek látni véljük, hinni szeretnénk? Ujlaky István