Bővebb ismertető
MIÉRT ADTUK KI EZT A KÖNYVET?
„Hát szerkesszen nektek lapot az a bagotai taknyos Szűz Mária"!
így fakad ki a 2000 című folyóirat 2004 októberi számában a lap egyik szerkesztője. Nem ok nélkül, hiszen 12-13 ezer példányszámmal indultak a rendszerváltás idején, most pedig azért is küzdeniük kell, hogy tartani tudják az 1500-2000-ret.
Több állami támogatást szeretnének!
Mi sem lenne egyszerűbb, mintha azt mondaná erre a magyar állampolgár, hogy mi közöm van nékem ehhez? Mindennap megveszem a magam újságját, az is épp elég pénzbe kerül. Hagyjanak békén kérem!
Hadd ne vitatkozzunk vele. Maradjunk inkább annyiban, hogy a legtöbb folyóirat, amit az újságosoknál látunk, telis-tele van az ország okos, ha nem a legokosabb emberek aranyat érő gondolataival. A közéletiminőségi lapokban meg-megszólalnak még /bár jóval rövidebben teszik/, a bulvárlapokban viszont csak megcsonkítva olvashatnánk, mi foglalkoztatja őket. Hogy egy példát említsünk, e lapok élvezettel ecsetelnék, hogy X meg Y királyunk kikkel csalta meg a feleségét, de hogy miért nem ítélték el ezért őket az íróink meg a költőink /miközben a francia vagy német literátorok megtették/, arra bíz'a nem vesztegetnék a drága reklámhelyüket. Mint látni fogják, a mi egyik folyóiratunk szerkesztői viszont ezen ütköztek meg, s kerestek rá magyarázatot.
Mivelhogy nem kis kár éri azokat, akik nem olvassák e okos emberek írásait, arra vállalkoztunk a könyvünkben, hogy legalább 110 egynéhány emlékezetes tanulmányukra és könyvükre felhívjuk a figyelmet. Ezek