Szamártövisek [antikvár]

Jóbarátaim mindenképen lebeszéltek ennek a könyvecskémnek kiadásáról. Érveik súlyosak voltak. Hogy mi, magyarok, úgy sem tudunk egyebet, mint egymást ütni-verni, marni-rágni. Pedig épen most volna legnagyobb szükség a kölcsönös megértésre, elnézésre. És talán soha sem lesz különb alkalmunk a megbocsátás erényének gyakorlására, mint épen most. Megkapó színekkel ecsetelték előttem, hogy hány embert fogok ezzel az írással vérig sérteni, hány jóbarátot fogok elveszíteni, kik pedig mindig örömmel vették igénybe szívességemet. Még sem hagytam magamat lebeszélni. Barátaim csüggedt fővel állapították meg, hogy csak azért ragaszkodom ennek kiadásához, mert a csökönyösség hibájában szenvedek. Alkalmasint igazuk van. A sértő szándék ellen azonban védekeznem kell. Nyájas Olvasóm! Mi sem áll tőlem távolabb, mint az, hogy én Téged megsértselek és lehet, hogy felesleges is az az aggodalmam, hogy mondókáimat Te magadra találod venni. Hogy is akarhatnálak én Téged megsérteni, amikor épen egy kéréssel fordulok Hozzád...