Arany János drámafordításai I-II. [antikvár]

Arisztophanész Arany János a "nemzet koszorús énekese", az Akadémia főtitkára, 1867-ben hivatalának munkáiba temetkezik, s egy évtizedre elnémul. Amikor újra megszólal, olyan fordításokkal jelentkezik, amelyekben - korával elégedetlenül - a maga kesernyés mondanivalóit tudja egy géniuszával rokon lángelme szavainak köntösében kifejezni. Így jön létre életművének egyik rejtélyes és rendkívül izgalmas részlete: a teljes magyar Arisztophanész. A görög költészetnek ez a játékos kedvű fenegyereke maró gúnnyal figurázta ki korának visszásságait. A játék és komolyság költészetének, a valóság hiteles ábrázolásának és célzatos eltorzítsásának egyaránt mestere volt. Sok mindent felperzselt; - borszesz-lángként lebegő és égető szellemét azonban az emberi értékek szenvedélyes szeretete táplálta. Arany a maga elfojtott szenvedélyeinek, eltűnt, játékos ifjúságának, torkára forrt szókimondó őszinteségének felszabadító szavait találta meg Arisztophanész fordítása közben. Lángelméjének páratlan erejű ihletettségében a magyar műfordítás remekeit hozta létre. A fordítások létrejöttének körülményeit és sorsát megvilágító jegyzetek érdekes fényt vetnek a költő műhelyébe