Legenda a szerelemről [antikvár]

Részlet a könyvből: "Kikiáltó. Halljátok, halljátok, városunk minden lakói, halljátok, halljátok, uralkodónőnk parancsát! Halljátok, város lakói, ifja és öregje, hétévestől a hetvenévesig, halljátok, halljátok, és senki se mondja, hogy nem hallotta... (A leeresztett függöny előtt előrejön a színpad közepéig, megáll, megcsókolja a papírtekercset, homlokához érinti és olvasni kezd.) Arzén város minden lakói, apraja-nagyja, hétévestől a hetvenévesig, tihozzátok fordul szavunk! Mi, uralkodónőtök, Szelim sah lánya, Mehmene Banu, mi, akik aranymíves mérlegen s nem mázsán latoljuk az igazságot, mi, akik a város ostromának napjaiban, a hős leány, Arabuzengi példáját követve, a harcmezőn földhöz teremtettük a legdicsőbb dáliának, mi, akik hajladozóbbak vagyunk a fűzfa vesszejénél, mi, akiknek aranyhaja térdünkre omlik, ezennel közhírré tesszük, hadd hallja egész Arzén: egyetlen kishúgunk negyven nap óta nagybeteg."