A fehér sas vagy a legutolsó delewar hős története [antikvár]

Részlet a könyvből: Csodálatos látomás. A múltak árnyai. A legutolsó delewar hős megjelenik a Mária villában. Nem tagadom, hogy most is, - a férfi-kor derekán, - még mindig szívesen olvasgatom az indiánus regényeket. - „Az utolsó mohikán'', - A vadfogó," - „A bölényvadász naplója," - ezek a könyvek diák éveim kedves emlékei. Amikor ezeket a könyveket olvasom, újra fiatalnak érzem magamat, aki valóban őszinte lelkesedéssel kísérje lelkében az amerikai vad nyugat indiánus vadászait a beláthatatlan terjedelmű mezőkön és az elvadult őserdőkben. Itt vadásztak a mezők és rengeteg erdők vadjaira. Esténként nagy tüzek mellett sütötték a szürke medve mancsait és a bölény púpját, amelyet oly étvággyal fogyasztottak, mint én a töltött káposztát. Az embermagasságú fűben és az irdatlan őserdők szürkés-kék homályában a harcias, vitéz indiánusok rálestek a betolakodó, sápadt arcú idegenekre, akik a „Nagyvizeken" áthajózva, rátörnek a szegény indiánusok vadászterületeire, hogy azokat elrabolják tőlük. Szomorúan tűnődtem a szegény rézbőrű nép sorsán. Az indiánusok kezdetleges harci eszközeikkel, nyíllal, tomahawkkal, késsel állottak szembe az európai emberekkel, akik pompás puskáikkal, ismeretlen gyilkoló szerszámokkal egyformán vadásztak a szinte védtelen indiánusokra és a bölényekre.