A janicsárok gyöngye [antikvár]

Részlet a könyvből: A nap még alig bukott le a nagy hegyek mögött, búcsúsugarainak fénye ott izzott a fodros felhők szélén. A csendes alkony lassan bontogatni kezdte szürke szárnyait a falu felett, szelíd ecsetjével lággyá varázsolta a kemény sziklák körvonalait, megnövelte az árnyakat, kezdte előcsalogatni rejtekhelyeikről az esti bogarakat. Egy rozoga házikó előtt csendesen foltozgatott két asszony. Az egyik fáradt vénség terhével a vállán, már laposakat pislogott, el-elbóbiskolt néha, a másik, akinek meg fiatalság rózsállott az arcán, fél szemével figyelte csak az öltéseket, a másikkal folyton a körülöttük játszadozó, hajszálra egyforma két fiucska játékát vigyázta. Alig-alig ejtettek egy-két szót. Mikor aztán az álom mind sűrűbb ásítás formájában figyelmeztette az öregebbet, hogy elég volt a napi fáradozásból, lassan kászálódni kezdett. Apró, öreges mozdulatokkal összerakta a varróját. Azután levette a szemüvegét, ami elég körülményes dolog volt, mert az egyik szára régen letörött és bizony ezt a hiányosságot kócmadzaggal pótolta Mari néni. No, de legalább olyan szorosan oda volt nyergelve az orrához az ókuláré, hogy időbe került, míg ki tudta oldozni.