Brambilla hercegnő/Diótörő és egérkirály/A homokos ember [antikvár]

E. Th. A. Hoffmann művein mitsem fakított az az évszázad, amely halála óta eltelt. Míg a többi német romantikus ma már az irodalomtörténeté, az ő munkái ma is elevenek. Élteti őket szerzőjüknek az az egészen sajátos, egyéni szemlélete, amely hiányzik mestereiből s amelyet követői is hiba próbáltak utánozni, az a szóval alig elemezhető tehetség, amely az érzékfölöttit, a kísértetiest a legszemléltetőbb realizmussal tudja érzékeltetni. Az ő kísértetei nem lepedőben, éjszaka hazajáró csontvázjelenések, húsból és vérből való emberek ők, nappal járnak közöttünk, mindenki találkozhatik velük és mindenki megismerheti őket, akinek megadatott a csodálatos meglátásának képessége. Ez Hoffmannak szinte hatodik érzéke s megvan hozzá a szuggesztív ereje, hogy másokkal is láttassa, amit ő látott. Csodálatosan megelőzte korát. A romantikához ezer szál fűzi, ő a betetőzője a romantikus csodakeresésnek. De elemző lélekrajzában, a plasztikus és valószerű ábrázolás raffinált művészetében már a realizmus bontakozik ki. A beteg lelkek elemzése, az átöröklés, mint költői alapgondolat is megjelenik már nála, még mielőtt a tudomány eljutott hozzá, s jóval Zola előtt felmerül nála ciklikus családregény gondolata. Mindezzel romantikus létére a naturalizmusnak lesz előhírnökévé.