Bővebb ismertető
Részlet a könyvből:
Magara leszek-e saját történetem hőse, vagy másvalaki foglalja <-1 ezt a helyet, mindenesetre elválik ezeken a lapokon. Hogy élettörténetemet életem kezdetével kezdjem, elmondom, hogy (mint nekem mondották és mint hiszem) pénteki napon, éjféli tizenkét órakor születtem. Megfigyelték, hogy egyszerre kezdettünk: az óra ütni, én pedig sirni.
Születésem napját és óráját illetőleg az ápolónő meg egynéhány bölcs szomszédasszony, kik élénken érdeklődtek irántam már hónapokkal azelőtt, hogy személyesen megismerkedhettünk, kijelentették, először, hogy szerencsétlen sors vár reám az életben, másodszor, hogy kiváltságom, kimérteteket és szellemeket látni, mert ezekkel az adományokkal. hitük szerint, elmaradhatatlanul fel vannak ruházva azok a mindkét nembeli gyermekek, kik pénteki nap éjfelén jöttek a világra.
Szót sem ejtek itt a jóslat első pontjáról, mert semmi az én történetemnél jobban nem bizonyíthatja, hogy ez a jövendőlés beválik-e vagy sem. Ami a kérdés második felét illeti, arra csak azt jegyzem meg, hogy ha csecsemőkoromban nem tékozoltam el örökségemnek ezt a részét, nem ismerkedtem meg vele mind e mai napig sem. De egyáltalában nem is panaszlom, hogy nem volt részem ebben a kiváltságban, és ha van, aki ez idő szerint birtokában levőnek mondhatja magát, szivesen engedem át neki a jövőre is...