Cserkészek a vadonban [antikvár]

Részlet: - Nem, nem - mondta Donegan James és nagyot ütött hatalmas, vörös kezével az asztalra - ebből semmi sem lesz. Szó sem lehet arról, hogy egy rakás lézengő, semmirekellő kamasz tábort építsen az erdőmben. Egyáltalán, ez az egész cserkész-ceremónia ostobaság. Mikor én ilyen idős voltam, mint maguk, a megélhetésemért küzködtem kezemmel, lábammal, fejemmel. Ezért van ma száz négyzetmérföld erdőségem a kanadai határon. Donegan, a fa-király, kit gyakran a "Nagy Jim"-nek hívtak, elhallgatott, nagyot fújt és kicsinylően nézett a négy cserkészre. Egy pillanatig csönd volt s ezalatt Donegan úr kibontott egy finom, drága szivart az ezüstpapírból s kimért lassúsággal rágyújtott. Johnston Dick, a fúk vezetője szólalt meg. - Ön téved, Donegan úr - kezdte bizonytalanúl, mert nem volt jártsa a szónoklásban - a cserkész-mozgalom nem ostobaság. Mi azt hittük, ön megengedi, hogy egy kunyhót építsünk az erdő legvadonabb rengetegében, hol igazán nem zavarunk senkit. Nem engedi meg, így is jó. Ami pedig azt illeti, a cserkészek igenis megtanúlják, hogyan kell kezükkel és fejükkel dolgozni, úgy, mint ön dolgozott, amellett bátorságot, önbizalmat, éberséget és készséget tanúlnak és - és - udvariasságot, amit ön nem tanúlt meg. - Ezzel Dick az ajtó felé indúlt. Társai követték, új egyenruhájukban méltóságosan kihúzva magukat.