Csodálatos utazás [antikvár]

Részlet a könyvből: Volt egyszer egy kisfiú, illetőleg nem is olyan kicsi, tizennégy éves, izmos, szőke gyerek, de haszontalan. Csak evett, aludt és bosszantotta, akit bosszanthatott, egyebet nem csinált. Egy vasárnap reggel szülei templomba készültek, ő meg az asztal tetején ült ingujjban és örült, hogy maga marad otthon. - Leakasztom apám puskáját - gondolta - és lövöldözök - ma legalább a magam ura vagyok. - De az apja, mintha csak eltalálta volna a gondolatát, a küszöbről hátrafordult és azt mondta : - Ha már a templomba nem akarsz eljönni, legalább a prédikációt olvasd végig. Megígéred? - Meg - felelte a gyerek, magában pedig azt gondolta, hogy majd annyit olvas belőle, amennyi jól esik. Az anyja gyorsan lekapta a polcról a prédikációs könyvet, fellapozta az aznapi idézetet. - Kár volt fáradni - gondolta titokban a fiú, úgyis legföljebb egy-két lapot olvasok el. - De az apja másodszor is a szívébe látott. - Rendesen olvasd ám, - szólt rá keményen - délre megjövünk és akkor kikérdezlek. Jaj neked, ha nem tudod. Nagynehezen elindultak végre, ő meg utánuk nézett az ajtóból és úgy érezte, csapdába került. - Most persze elégedetten dörzsölik a kezüket, örülnek, hogy kifogtak rajtam - mérgelődött. De a szülei nem örültek egy csöppet sem. Szegény zsellérek voltak, az egész birtokuk nem nagyobb egy jókora gyümölcsös kertnél. Mikor odaköltöztek, mindössze egy malacot meg pár tyúkot tudtak csak etetni, de szorgalmas munkával annyira vitték, hogy most már tehenet, libát is tarthattak. Boldogok lehettek volna ezen a mai szép reggelen, hiszen az Úristen megjutalmazta fáradságukat és szépen gyarapította a kis vagyont, ha nem keseríti örömüket a fiúk...