De mi került a pitébe? [antikvár]

^ fülkében a sötétség, mint az alvadt vér. Csak belöktek, és rám C/L zárták az ajtót. Nehezen vettem a levegőt, kétségbeesetten küszködtem, hogy nyugodt maradjak. Minden belégzéskor megpróbáltam elszámolni tízig, a kilégzéskor nyolcig, hogy lassan járja át a lélegzetem a feketeséget. Szerencsémre olyan szorosan peckelték fel a számat, hogy az orromon akadálytalanul áramlott a levegő, és egyik lassú, dohos kortyot szívtam be a másik után. A körmömmel igyekeztem meglazítani a két kezemet hátrakötő selyemsálat, de mivel általában tövig rágom, nem volt mit beékelni a redők közé. AJdkor eszembe jutott, ha az ujjbegyeimet összepréselem, tíz apró, de szilárd támasztékról feszíthetem szét a két tenyeremet. Addig forgattam, tekergettem a csuklómat, míg a kötés meg nem lazult, és a két hüvelykujjammal a tenyeremig csúsztattam a csomót, majd onnan az ujjaim közé. fia lett volna annyi eszük, hogy összekötözik a két hüvelykujjamat, sosem menekülök meg. Micsoda idióták! Amint a kezem kiszabadult, gyorsan elbántam a pecekkel is. Következett az ajtó. Hogy meglepetés ne érjen, leguggoltam, és kikukucskáltam a kulcslyukon. Szerencsére a kulcsot kihúzták a zárból. Senkit nem láttam: a szokásos limlomtól, szeméttől és az árnyaktól eltekintve a hosszúkás padlás üres volt. A terep tiszta.