Fadrusz [antikvár]

Dani vagyok. Takács Dani. Pozsonyi srác, tizenkét éves. Nem vagyok kockafej, se okostojás, de azért jól tanulok. Szeretem az állatokat, van egy hörcsögöm, Snuki és két aranyhalam: Rembrandt és Picasso. Rajtuk kívül ott vannak még a barátaim, na és persze a családom. Szörnyű gáz egy család vagyunk! Külön-külön még csak-csak, na de együtt! Akár az olaszok. Mindenki mondja a magáét: - Itt már megint minden csupa víz ¦ szól ki Anya a fürdőszobából. - Anyúúú, kihűlt a kakaó! - ez Zsófi, a húgom. - Már húsz perce el kellett volna X indulnunk - zsörtölődik Apa. Ja, majdnem elfelejtettem, hogy Erdélybe készülünk, amolyan vakáció végi családi kirándulásra. Anya találta ki, Apa megszervezte, mi meg elszenvedjük. De hát nincs mit tenni, amíg gyerek az ember, oda megy, ahova a szülei viszik. Még jó, hogy az okostelóm tele van játékokkal, csak Zsófika ne viny-nyogna mellettem egész úton. Hiába, egy ötéves húg kész katasztrófa! Ha tudom, hogy napi öt-hat órát vele kell töltenem a hátsó ülésen, inkább otthon maradok. Na, mondjuk, azt talán mégsem - egy hét egyedül a lakásban Akkor már inkább Zsófi. Még az út elején, amikor Budapest felé tartottunk, elcsórtam Apa noteszét, amelybe az útitervet írta. Nem akartam hinni a szememnek! Ennyi település! Képtelenség mindet útba ejteni egy hét alatt: