Gyémánt a tűzben [antikvár]

ROMULUS FARKASAI A telihold ezüstje előbukkant a felhők mögül, és a Forum Romo-num márványtemplomai és oszlopsorai megsokszorozva verték vissza sápadt fényét. Afülledt júliusi éjben Róma szinte nappali világosságban fürdött; csak a terméskővel burkolt ViaSacro, a Szent Út kanyargott sötét kígyóként a diadalívek alatt. A Vesta-szüzek kerek templomából kiszüremlő fény vörösre festette maga körül a fehér éjszakát; az örökké égő tűz lángja volt ez, amelyre emberemlékezet óta vigyáztak Vesta érinthetetlen papnői. A palatinusi kertek bódító virágillattal átölelték a völgyet, mintha illatáldozattal kívánnának kedveskedni a régmúlt századok hőseinek, akik kőbe faragva, bronzba öntve, komor fenséggel sorakoztak a Szent Út mentén. A Fórum fölött a Capitollum vaskos kőfalai őrködtek az éjben. A fellegvár csúcsán Jupiter templomának árnyéka úgy vetült az alatta elterülő kisebb istenek templomaira, ahogy csak őszhajú családfők emelik védőn a kezüket gyermekeik és unokáik fölé. Egyszerre ütemes léptek zaja verte fel a Fórum csöndjét. Az úton a városi őrség katonái tűntek fel. Parancsnokuk intésére megálltak. Egyikük összetekert paplruszlapot vett elő a tarsolyából, az Emilia-bazilika kőkorlátjához lépett, s kisimítva a lapot, gyakorlott mozdulattal a bírósági épület falára erősítette egy bronzcsíptető-vel. Azután hátralépett. Műértő tekintettel vizsgálódott, igazított 250