Honória uj élete [antikvár]

Részlet a könyvből: Honória útra indul Kilenc esztendős volt, mikor egy őszi éjszaka hirtelen felköltötték. Lizbeth, az öreg dajka állt ágya mellett. Az arca még sápadtabb volt, mint amilyennek az utóbbi hetekben látta a kis leány, de a hangja nem reszketett, mikor azt mondta Honóriának, hogy keljen fel, mert útnak fog indulni, messze, idegen országba. Honória szeretett volna még egyet-mást megtudni, de Lizbeth ajkára tette ujját és a kis leány megértette, hogy hallgatni kell. Honória is hallgatott. Megszokta az utóbbi hónapokban, hogy a kérdezősködés veszedelmes dolog. Az emberek ilyenkor vagy elfordítják a fejüket és nem felelnek, vagy tele lesz könnyel a szemük... és megint nem felelnek. Mert mit is lehetett volna ezekben a sötét napokban egy kilenc éves kisleány kérdéseire válaszolni? Lizbeth is hallgatott... pedig mennyi sok szép mesét tudott mondani azelőtt. Honória nagyapjáról, az öreg Nesle márkiról, ki valaha Franciaország fővezére, marsallja volt, meg az öreg kegyelmes asszonyról. Lizbeth mint fiatal leány került a házukhoz, mikor Honória édesanyja még egészen kis gyermek volt.