Bővebb ismertető
Részlet:Mielőtt elmesélnem, kedves olvasóimnak azokat a kalandokat, illetve utazásokat, amelyeken kis barátunk átesett, először be kell mutatnom a történet hősét, Józsikát. Józsika, amikor első csinyjét elkövette, öt esztendős volt. Amikor a másodikon átesett, éppen hogy betöltötte nyolcadik életévét és Józsinak nevezték. Tizenkét esztendős korában, bár akkor a szülői már Jóskának hívták, nem átallotta elkövetni harmadik csinyjét, amelynek azonban már meg volt az a haszna, hogy utána a lurkó a gonoszkodásoktól elvesztette a kedvét is és szófogadó, jól tanuló diák lett belőle. Azt mondják, első eminens. Én nem tudom igaz-e? A bizonyítványát nem láttam.