Kalózok a Tiszán [antikvár]

Részlet a könyvből: Ebben a pillanatban éles füttyszó sikoltott bele az estébe s csendítette meg a ferencvárosi, ötemeletes bérház mélyöblű udvarát. Zolti fütyölt, a szokásos módon: két ujját a szájába véve, amúgy kovbojosan, ahogyan a prérin szokták összeterelni a ménest, három szúrósan hegyeset, amint azt legújabban rendszeresítették Dömével és Karancsival. Már vissza is kapta a fejét, mert Döme és Karancsi helyett egy vérszomjas indiánus, akarom mondani, a házfelügyelő jelent meg odalent a földszinten, a lakása ajtajában és vésztjósló tekintettel, szája körül a megszakított vacsora mozgásával nézett felfelé, az elszárnyalt hangok eredetét kutatva. A hangforrás úgy maradt, kicsit kerekre nyílva, figyelve, némán. Zolti a rács mögé lapulva lesett óvatosan lefelé. A házmester még egy ideig várakozott, felfelé tartott fejjel, az öt emelet körbefutó rácsait kémlelve. Aztán gyanakodva, morcosan visszament a lakásába. Fent az ötödik emelet félhomályos háttere előtt, a korláthoz simulva ekkor újra megjelent Zolti s kicsit előrehajolva a mélység fölé, figyelte a második, illetve harmadik emelet két-két, udvarra nyíló, villanyfényes ablakát. A füttyjelre sem az egyik, sem a másik ablakban nem jelent meg senki, jeléül, hogy sem Döme, sem Karancsi nincsenek még otthon.